Bambik

A hosszú hétvégén meglátogatott kettő Bambi :). Pénteken érkeztek (név szerint Bambi Julcsi és Bambi Kriszti), de aznap már inkább csak főztünk otthon, eszegettünk, iszogattunk és megnéztük a kedvenc romantikus filmemet. Másnap már mozgalmasabb napunk volt: délelőtt a várost jártuk, délután a Belvederben voltunk:

És ez lett még a legjobb kép (Wirklich-Gesicht...)

Ebédelni a Grinzingbe mentünk, az nagyon jó volt. Tiszta Szentendre, azzal a különbséggel, hogy az egyik Heurigerben még Bill Clinton is megfordult. Nagyon sokat ettünk és nagyon osztrákot: Wiener Schnitzel és Bratwurst... Estére kíváncsiak lettünk az osztrák fiatalság életére, így elmentünk a Loco Barba táncolni. Otto Wagner sosem gondolta, hogy a metrója alatt ilyen fergeteges bulikat fognak tartani...

Másnap a kezdődő rossz idő ellenére a Schönbrunnban kezdtünk, íme a mellékletek:

Annyira jó a hajad Krisztikém...

Julcsika és a rózsalugas

Később keresztül-kasul bejártuk a Belvedert, de most múzeumostól. Láttunk Makart kiállítást, Schiele kiállítást, szecessziós kiállítást, Klimtet... És az orangeriet, és végre a partereket, ahogy Savoyaiék is láthatták :) 6-kor már úgy rugdaltak ki minket a Kuss elől :p Este még Schweden Platz, beach-filing. A Donau kanal mellé homokot terítenek le, pár napozó ágy, miniatűr borozó standok. Ahogy az osztrákok a tengerpartot képzelik el.

Hétfőn: Hundertwasser házak (annak ellenére, hogy nem szeretem Hw-t, elég sokszor láttam már a házait... De most már többször tényleg nem megyek! :)). Séta a városban, séta a Volksgartenben, majd a Rathaus elé kitelepedett Praternél telepedtünk le. Aztán menniük kellett haza, mert a vonat nem vár... (kivéve, ha késik)

Ákos kedvéért

Ákos kedvéért beszámolok a mai nagyon unalmas napomról :) (Sőt, inkább kezdem az éjjelemmel: vagy hatszor szállt össze-vissza a mentőhelikopter, és a hülye varjaink is egyfolytában dumáltak... Nem volt zökkenő mentes egy éjszaka) Reggel hétkor keltünk, és Anna szokásához híven (erről a szokásáról még nem írtam, de) megijedt tőlem. Nagyon aranyos ilyenkor, de tényleg megijed mindentől, nem csak én vagyok ijesztő, hanem a telefonja meg az ajtócsengő is az. Aztán az év első (olasz) őszibarackját beleaprítottam a müzlimbe, amit joghurttal fogyasztottam. Majd egy kissé sérült banán és egy fél alma a turmixban találta magát némi tej, icri-piciri cukor - és a későbbiek folyamán fény derült arra, hogy - túl sok fahéj mellett. A reggeli elfogyasztása közben a diplomatémámat írtam, és küldtem el Szilágyi Kingának, majd írtam Leventének (aki olyan kedvesen válaszolt, hogy csak na), valamint Tore-nak, aki viszont még nem válaszolt. A délelőtt az ágyamon trónolva írtam Tore házi dolgozatát, de kicsit elálmosodtam rajta, mert annyira érdekes téma a Hunyadi téri piac gazdasági folyamatai. (Közben Anna is húnyt egyet, aki felébredésének pillanatában megosztotta velem, hogy velem álmodott, az ablaknál álltam egy nyári ruhában és Dórival vagy Ágival beszélgettem. Kedves.) Aztán bementem az Egyetemre, ill. a könyvtárba, hogy Zaneval SRG-zzek, de csak ott olvastam, hogy ezek a lányok facebookon kommunikáltak közben, hogy igazából nem is annyira jó a csütörtök nekik... Mindegy, nem volt baj, hogy bementem, mert a könyvtárban azért jobban megy a tanulás (annak ellenére, hogy először mindig megnézem az origot meg az indexet, hogy mi van az EHEC-cel, és most nem volt hiábavaló a dolog, mert az egyik fertőzött család kukájában találtak egy ugyancsak fertőzött ubit! Még nincs vége a kálváriának, de legalább fény van az alagút végén). Hogy ne kelljen Tore-val foglalkoznom, inkább Emesével cseteltem szerelemről és más démonokról, aztán meg Zsuzskámmal (vele nem erről). Meg válaszoltam rég halogatott e-mailekre. De azért haladtam Tore-val is. Itthon aztán ebéd-vacsorát csináltam magamnak, főtt rizs, paradicsom és sült lazac. Emberek, azt hiszem én még életemben nem ettem ilyen finom dologot, mint lazacot! Annak ellenére, hogy kicsit túl pörköltem, egyszerűen zseniális volt! Gondolom, egy évre elegendő higany mennyiséget magamhoz vettem most, de megérte. Tényleg. Azóta meg azon töröm fejem, hogy hogyan lehetne kikerülni ezt a Tore-házit, és Ákos segített nekem, mert ráébresztett, hogy már rég nem írtam blogot... (És mindeközben Anna alszik. Én ezt nem is értem. Olyan, mintha mindegy lenne neki, hogy 4 órát vagy 22 órát alszik egy nap. Bárcsak én is tudnék ilyet!)