2015. október 1., csütörtök

8 óra munka

...ami egyelőre nem 8, de majd az az idő is biztos eljön. És hogy mit is csinálok? Na, ez végre kiderült ma! (Egyébként igazságtalan vagyok, egyáltalán nem jellemzi a munkahelyemet, hogy információt tartanának vissza, vagy ilyesmi. Szerintem ők se tudták, hogy miért csinálom azt, amit.)

Szóval, a lett Kulturális Örökségvédelmi Felügyelőségnél vagyok, íme a székhelyünk:
Ez a három ház (avagy Három Testvér), [szegény zöldeskés kevésbé látszik] Riga legidősebb civil házai.

Ahogy beléptünk a sárga házba, egy udvaron vágunk keresztül. Ebbe a házba megyek be.

Hát, nem tudom mennyire látszik, de ez egy ferde, keskeny lépcső. Egyenesen a középkorból. (Jó, hazudok, nyilván nem középkori, már amikor megépítették, akkor sem volt k.kor) Ezen megyek fel minden nap. 

Rigában 13 építészetileg értékes, történeti védett terület van. (Asszem 13. Ezt meg kell kérdeznem.) És akiknek itt van házuk, azok adóvisszatérítést kapnak. A rendszer annyiban hibázik, hogy a védett területeken vannak építészetileg nem értékes házak is, de ezek is ugyanúgy megkapják a támogatást. Az a feladatom, hogy a 13-ból 3-ban felmérjek minden házat, hogy a szakértők újra tudják értékelni a területek határait. Az első ilyen terület Kalnciema negyed. Kb. úgy kell ezt a helyet elképzelni, hogy vegyed Wekerle telepet, az Üllői utat vezesd át középen (nekik a Kalnciema utca vissz a reptérre, 2*2 sávban), a Kós Károly stílust cseréld le klasszizmus/historizmus/svájci faépítészetre, és voilá! Ez a Kalnciema negyed! (Lehet, hogy gonoszul hangzik, de kb tényleg ez van itt. Meg nem kertvárosi mozgalom hatására született ez a hely, csupán felparcelláztak egy utca hossznyi területet 1870-ben, és a tehetősebbje kiköltözött)

De tagadhatatlan, hogy mutatósak.

Az ólomüveg ablakok meg különösen menőek.


Amikor NATO csúcstalálkozó volt Rigában, akkor a repülőtérről ezen az úton jöttek be a fontos vezetők. Nos, az ő kedvükért a homlokzatokat rendbe hozták, de a hátsó részekre már nem maradt pénz/idő/akarat.

Állagban minden ilyen lenne, ha nem lett volna NATO ülés. Köszönjük NATO!

Ezek már kívül-belül fel vannak újítva.

Ja, egyébként a képek kicsit hazudósak, mert sokkal nagyobb a forgalom, de mindig szépen kivárom, hogy a lehetőségek szerint ne legyen kocsi a képen.


Ezt saját felfedezésnek tartom. Ezen látszik, hogy már több, mint 100 éves!

Hát ezt csinálom egész nap! :)

De nem csak ezt csinálom, hanem ugye a Jekabspils-i konferencián is részt vettem, ill. holnap megyünk megnézni egy várat, amit felszeretnének terjeszteni UNESCO örökségnek. Ill. voltam már olyan ülésen, ahol az volt a téma, hogy akkor mi legyen védett ház, mi ne legyen, mi legyen országosan, mi csak helyileg. Ééés, ma voltunk az Önkormányzatnál, ahol szépen elmagyarázták, amit fentebb leírtam, hogy nekik segítek pénzt megtakarítani ;), ill. még meséltek a várostervezési elveikről, és annyira durva, mert elég komolyan nyomják a közösségi tervezést ÖNKORMÁNYZATI szinten! Hát ezt dolgozom. Nagyon szimpatikusan állnak hozzám, pl. komolyan vesznek, összetörik magukat, hogy ne unatkozzak és hogy minél változatosabb programom legyen. Tényleg le a kalapommal előttük, csillagos ötösek vendéglátásból. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése