És akik izgultak volna: Zanetól tudom, hogy szerencsére a rigai cicák nem jutottak az ukrán kutyusok sorsára, hanem ingyenes állatorvosi ellátásban részesültek, és akit semlegessé tettek, azt visszaeresztették a természetes közegébe (de hogy hiába ne fogják el őket újra, a fülüket is megtrimmelték picit).
Ma Orsival a city brandingről beszéltünk, és én egyelőre azt látom, hogy Riga a Fekete Macskára van ráállva. Az csak a véletlen műve, hogy sok a cica és a brand is macska. Szóval, volt egyszer régen, hogy a német elit által uralt Céhbe jelentkezett egy tehetős lett. Nos, a németek mondván, hogy lett az illető, nem vették fel a céhbe. Ezen kicsit bepipult a lett: megvette a céhhel átellenes telket, felhúzott rá egy épületet, az épület tetejére pedig felrakta macskáinak szobrait, amint épp sz*rni készülnek a céh épületére. Nos, ezt a németek nem hagyhatták, A-verzió szerint beperelték a lettet, akit köteleztek végül, hogy fordítsa meg a cicákat; B-verzió szerint felvették a céhbe, így már nem kellett, hogy a cicák nemesebbik felükkel a céh épülete felé nézzenek.
A Macskás ház
Próbálok szelfizni vele, összetett feladat, így ez sikerült.
A neogót ház a céh épülete. A cica most már visszafordított állapotban.
Viszont ha valóban a B-verzió történt (ezt meg kell kérdeznem a kollegáktól. Bár kicsit csalódtam bennük, mert Lácsplészisz [nem így kell leírni], a Medveölő hős történetét nem tudták tisztességgel elmondani nekem), akkor a cica eléggé erősen lett öntudat erősítő szimbólummá válhat, nem hiába a kultusz. (Komolyan, még graffitiben is megjelenik) Mondjuk, azért még nincs Ampleman-Trabant-Fal magasságokban, mint amazok Berlinben. Elég erős kihívók (viszont koránt sem városcentrikusak) a borostyánékszerek+kötött áruk.
Azért csak sikerült valamennyi macskát belecsempésznem a mai bejegyzésbe! De kaptok még bónuszt:
Az Eiffel tornyunk alig látszik a reggeli ködben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése