Nacionalizmus

Ma pár szóban az osztrák nacionalizmusról írnék. Egyetlen gondolat fogalmazódott megbennem erről a témáról: próbálják elkendőzni, de mégsem tudják teljesen leplezni nemzeti hovatartozásukat. Persze, van hogy teljes mellszélességgel vállalják, hogy hova is születtek. Erre néhány példa következik:

Városszerte megfigyelhetjük az osztrák zászló egyszerűsített, "quadrigában" megjelenő példáit. A műemlék(jellegű) házakat jelölik így meg. Teljesen érthető és felvállalható formája a hazafiasságnak. (Persze, ha politikailag korrektek szeretnénk lenni, akkor a képen látható kiragadott pédán igazán szerepelhetne, akár árválkodhatna egy piros-fehér-zöld lobogó is...)

Diszkréten megjelenő Bécs címer. Osztrák színekből összerakva. Nagyon igényes megjelenésű formába öltve. Öröm a hirdetőoszlopra nézni.

Péter felvállalja. A büszke állampolgár.

A helyi BKV is az adott színekből dolgozik. Nem tudom, hogy milyen várospolitika állhat a színválasztás mögött, de bizonyára sikeresen befolyásolják tudatalatt nap mint nap a tömegközlekedőket.

Végülis, szívük joga, hogy úgy fessék a pollereket, ahogy az tetszik nekik. Nekünk meg századfordulós, spenótzöld pollereink vannak, na. Így legalább az egyéni jellegű közlekedőkre is hatással vannak.

A biciklistákra is hatnának.

És ezt higgyem is el ezek után, hogy csak óvatosságra akarnak inteni... Tudom én ám, hogy honnét fúj a szél...

Sajnálom, de ez már megalomán.



Erről meg inkább ne is beszéljünk. Hogyan érték el, hogy nemzetközi szinten is ilyen példátlan módon fontos szerepet játszanak az osztrák színek, nem tudom. De arcpirító. És ez még megalománabb.

Ez már nagyon gonosz. Szegény apró gyermekek, teljes elfogadással a szívükben lépnek ki a nagy világba, és akkor ezzel találkoznak. Rendben van, hogy identitás tudat, de hol marad az esélyegyenlőség?

Azért még pár mondatban összefoglalom, hogy mi történt velem az elmúlt 2 napban, azonkívül hogy ezt a mintát észrevettem a város utcáin. Tegnap még elmentem vásárolni Hoflerbe (helyi Aldi), de mivel karamellás Milka nem volt (ne kérdezzétek, hogy miért pont erre volt szükségem, annyira nem izgalmas a történet), ezért tovább mentem a Plusba. Ahol is, hogy hogy nem, a magyar pénztárosunk vitte a boltot. Háh, gondoltam jól megviccelem, magyarul köszöntem neki (nem emlékezett rám), aztán 1 és 2 centesekben kifizettem a 99 centes csokit, és olyan nagylelkű volt, hogy 10-et visszaadott. Látjátok, milyen felbecsülhetetlen érték a nyelvtudás? Na jó, sec-perc még forintosítani is lehet, Windows 7 szerint (van ilyen átváltós alkalmazásom, eszméletlen élvezem) 27 forint. (Na jó, élek a gyanúperrel, hogy nem ő nem tud számolni, hanem én. De a történetük így jobban hangzik, nem de bár?)  És ha már a nacionalizmusnál tartunk, akkor ma becsöngettek a 607-esből, a "budapesti lány", akit már múlt héten hajkúrásztam.

És ha még mindig itt vagytok, és nem adtátok fel, akkor még gyorsan leírom, hogy tegnap még takarítottam (beszéltem Annával, vasárnap jön:)), ma meg németeztem. Na, befejeztem mára, fellélegezhettek!