2015. november 19., csütörtök

Amikor a lettek lettek lettek

Annyira jó ez a szójáték! Sajnos nem magamtól jöttem rá, de azért így is jó. Szóóóval, tegnap volt a Lettország függetlenségének kikiálltásának 97. évfordulója. Ez olyan ünnep itt, mint a mi augusztus 20-ánk. De hogy is történt ez a gyakorlatban? 1918 november 11-én Németország és szövetségesei aláírták a fegyverszüneti nyilatkozatot (eh, értitek...), és 17-ére már össze is állt a parlament, az ideiglenes kormány, miniszterelnökkel. És 18-án, mint említettem függetlenné váltak. Ezt ünneplik minden évben tűzijátékkal, fényfestéssel, miegymással. (Közel sem csinálnak belőle akkora cirkuszt, mint mi... Vagy izé, nekünk van katonai felvonulásunk?)

Az aláfestő zene komolyzenébe oltott mulatós volt. (10 percig tartott)

Nem égetem magam több képpel, a két legjobbat választottam ki. Gondolhatjátok, hogy milyen lett a többi... Nagyon rossz helyen álltam.

De visszatérve 1918-ra. Nem tartott sokáig a boldogságuk, mert a Vörös Hadsereg úgy érezte, hogy neki december 1-én be kell vonulnia Lettországba. Január 5-ig kellett várni, hogy felvegyék a kesztyűt ahazaiak: ekkor alakult meg az Első Független Lett Zászlóalj. Csak hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, április 16-án balti-német zsoldosok felülkerekednek a lett kormányon, és ők is alakítanak egyet. Így lett Lettországnak 3 párhuzamosan működő kormánya. Október 8-ára az oroszok elfoglalják Riga Pardaugava részét (Kalnciema és Agenskalns is ott van, nem a történelmi magra kell gondolni). November 3-ára beszáll a játékba Észtország és Nagy-Britannia & Fro is, ekkor óriási válaszcsapást mérnek az oroszokra. November 3-10 között sikerül kiszorítani az oroszokat Rigából, és ezt egy november 11-ei kora hajnali harangozással ünnepelték meg. Ezt a napot Lácsplészisz (emlékeztek,a Medveölőhős,) napnak hívják, és erre is megemlékeznek. (Mert hogy már nem voltak idegen katonák Lettországban. Ezt picit nehezen hiszem el, de biztos).Így:

Egyébként elég pirománok. Aztán 18-án is egy csomó fáklyát kihelyeztek... Hogy nem félnek, hogy lángra kap az egész város...

A Daugava partjánál mécseseket, gyertyákat helyeznek el.

Hát így.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése